A minap a híradó egy magyar családi tragédiáról szólt, ahol az édesapa vadászpuskájával lemészárolta szeretteit, végül végzett önmagával is. Feltehetőleg az ok a sok családi viszályra, feloldatlan konfliktusokra, problémákra vezethetők vissza, amit a szomszédok, ismerősök támasztottak alá. Sajnos, nem egy hasonló esetről értesülünk.
Múlt héten a Discovery csatornán egy angol dokumentumfilmet vetítettek, ahol egy tizenhat éves tinédzserlány mészárolta le hidegvérrel édesanyját és kisöccsét tizennégy éves barátja segítségével. A jómódban élő lány naplójából kiderült, hogy édesanyjával sokat veszekedett kamaszkori lázadásai miatt, ezért úgy érezte, hogy csak öcsét szereti a mama, őt pedig nem.
Ezek a szörnyűségek megdöbbentenek bennünket!Épp ésszel nagyon nehéz elképzelni mekkora feszültség és mennyi ideig szükséges ahhoz, hogy az ember szerettei életére törjön brutális módon, és végül önmaga ellen forduljon.
Mindkét esetben látható jelei voltak a hosszan elhúzódó konfliktusnak, feszültségnek, amit önmaguk az áldozatok sajnos, nem tudtak kezelni. A probléma eszkalálódása elviselhetetlen feszültséget, gyűlöletet indukált, ami oda vezetett, hogy bármi áron, de legyen vége az egésznek és pusztításban tört ki.
Felteszem a kérdést! Hol voltak a közeli hozzátartozók, barátok, pedagógusok, kollégák, szomszédok, akik láthatták mekkora baj van a családban? Esetleg tudtak volna segíteni? Egy megértő beszélgetés, a másik panaszainak a meghallgatása, a megoldás megkeresésében való közreműködés, békés közvetítés a vitázó felek között, szakemberhez való irányítás mind-mind olyan segítség amivel ezek a tragédiák megakadályozhatók.
Felgyorsult világunkban egyre gyorsabban eljutunk bárhova, a világ kitágult előttünk, internetes sztrádákon közlekedünk, mobil telefonon bármikor elérjük egymást. Pénzért sok dolgot megvehetünk, ami a kényelmünket és úgy gondoljuk a boldogságunkat szolgálja, kivéve a szeretetet, türelmet, önzetlen odafigyelést, megértést, lelki békét, lelkiismeretet, egészséget és szerető családot.
Az egymásra figyelés nem kerül semmibe, a segítségnyújtás kötelességünk!
Segítsünk az arra rászorulóknak! Kérdezzük meg miben segíthetünk! Ha nem tudunk segíteni , akkor ajánljunk segítő szakembert, hogy elkerüljük a hasonló tragédiákat.
Pálfavi Ildikó
Akkreditált igazságügyi mediátor
Életvezetési, párkapcsolati és üzleti tanácsadó, tréner
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.